Ismerek jónéhány szakembert, aki éhen hal a szakmájában, pedig a munkája kifogástalan.
Van egy festő ismerősöm. Általában alkalmi munkákra alkalmaztam. Iroda kifestés és hasonlók. Aki ismer, az tudja, hogy mikroszkóppal vizsgálok meg mindet, hogy az tökéletes-e vagy sem. Így vagyok a saját munkáinkkal is. A műhelyemet csak kifogástalan termék hagyhatja el. Ennek a festő srácnak arany keze volt! Még én sem találtam semmi kivetnivalót a munkájában, pedig az már nagyon nagy szó.
Egyszer felhívtam és megkértem, hogy jöjjön ismét festeni nekem. Azt mondta, hogy nem tud, mert már nem vállal festést, elhelyezkedett egy fuvarozó cégnél rakodónak. Dobozokat pakolnak. Megkérdeztem, hogy miért adta fel a festést. Az volt a válasz, elege van abból, hogy sokadszorra nem fizetik ki, folyton becsapják és amit egyébként megkeres, abból pedig nem jön ki. Sejtettem, hol volt a probléma, valahol láttam is előre, hogy nem húzza sokáig, de nem voltam én senkije, hogy figyelmeztessem.
Kicsit szaladjunk vissza az időben körülbelül 2 évet. A srác egy festő cégnél dolgozott. Látta, hogy a főnöke az ő órabérének ötszöröséért adja tovább a munkát. Azt mondta magában, hogy – „Ez nekem is fog menni, ráadásul én sokkal olcsóbb tudok majd lenni!” Kilépett a cégtől, és nagyjából fele áron elkezdett dolgozni. Jöttek is a munkák szépen. Egyik munkát a másik nyakára vállalta, és éjjel-nappal dolgozott. Egy idő után azzal szembesült, hogy fusiban nem lehet ezt sokáig csinálni, mert előbb-utóbb probléma lesz belőle. Vállalkozóvá lett. Az élete tovább bonyolódott, mert meg kellett volna tanulnia a cégvezetés alapjait, de ő csak festeni tudott. Nem nagyon foglakozott a céges ügyekkel, éppen csak meg tudta írni a számlát. Az idejének nagyrészét elvette az ajánlatírás, ami nem nagyon ment neki. Nem is volt nevezhető ajánlatnak. Három sor egy végösszeggel.
A céges papírokat neki kellett rakosgatnia, az anyagért is neki kellett rohangászni, és felmérni is neki kellett menni. Egy héten 7 napot dolgozott, napi 16 órában, hogy mindennel elkészüljön. Lassan eljutott oda, hogy csak heti 3-4 napot dolgozott, mint festő, a többiben az anyagot és a papírokat intézte. Mivel nem volt megfelelő szerződése, sokszor csak egy „kockáspapír”, ezért a becstelen ügyfelek ezt kihasználva nem fizették ki, vagy csak részben. Tripla időráfordítással fele annyit keresett, mit amennyit eredetileg kiszámolt magának. Nem ismerte fel, hogy az általa belőtt ár annyira alacsony, hogy még annyit sem keres, mint alkalmazottként, ha órabérre visszaszámolja. Nem számolt azzal, hogy vállalkozóként nem csak festeni kell, hanem ügyeket is intézni.
Egyszer csak dőlt minden. Nem tudta átadni a munkákat, a felvett előlegeket arra fordította, hogy az előző munkának az anyagát meg tudja venni. Majd, amikor akkorára nőtt a sz@r, hogy nem bírta tovább a háta, feladta.
Próbált vállalkozóvá válni, de aki jó szakember, az egyáltalán nem biztos, hogy vállalkozónak is alkalmas. Sajnos ő is ilyen volt. Nyilván nem lehet mindenki vállalkozó, valakinek alkalmazottnak is kell lenni, de engem akkor is elszomorít, hogy egy kiváló festő szakember arra kényszerül, hogy aprópénzért a szakmáján kívül dobozokat pakoljon a megélhetésért.
A történetnek igazából nincs tanulsága. Én, mint vállalkozó annyit tudok hozzátenni, nem véletlen, hogy a cégek drágábban dolgoznak, mint azok, akik más keretek között tevékenykednek. Sajnos lényegesen több a kiadásunk, és ezt bele kell építenünk a munkadíjunkba. Míg a „magánzó” csak a maga kenyerét kell, hogy megkeresse, úgy nekünk sokkal több embert kell „etetnünk”. Arról nem is beszélve, hogy mi/én, nem csak a megélhetésemért dolgozom, hanem jutni akarok egyről a kettőre. Műhelyt építünk, új gépekbe ruházunk be, és nem utolsó sorban béreket emelünk. Ezt csak akkor tudom megtenni, ha profitot termelek, és nem csak szinten tartom a céget. Az ügyfeleim a pénzükért számlát, garanciát és minőségi szolgáltatást kapnak, valamint biztosak lehetnek abban, hogy az elvállalt munka határidőre át is lesz adva.
