Sok vállalkozót ismerek, és alig pár dologban különböznek csak egymástól, de két nagyon nagy különbséget véltem felfedezni.
Az egyik csoport azon dolgozik, hogy az embereit kizsákmányolva minél több pénzhez jusson, akár még becstelenség árán is. A megkeresett pénzt pedig minél gyorsabban elköltse a saját szórakozására, nem törődve cége jövőjével. Nem törődve azzal, hogy az alkalmazottai ki tudják e fizetni a lakbért vagy sem. Egyszerűen a mának él, és nem érdekli az, mi lesz holnap. Nem érdekli, hogy az alkalmazottai hogyan élnek. Pont azokat az embereket nem becsüli meg, akik biztosítják neki a jólétet. Rendkívül buta ember az ilyen.
Közvetetten ismerek néhány olyan vállalkozót, aki a hó végén nem fizeti ki az embereit rendesen. A srácok többnyire mindig egy hónap késéssel kapják csak meg az előző havi fizetésüket, vagy annak egy részét. A cégvezető azzal magyarázza fizetésképtelenségét, hogy még ő sem kapta meg a munkáért járó pénzt. Én azt kérdezném meg az ilyen cégvezetőtől, hogy az ki a fenét érdekel, hogy ő nem kapta meg a pénzét? A melóst ez egyáltalán nem érdekli! Milyen cégvezető az, aki nem tudja kifizetni az alkalmazottait? Milyen cég az, amelyiknek annyi tartaléka sincsen, hogy a srácok fizetése biztosított legyen? Ha már nem tud fizetni, két dolog történhet. Az egyik, hogy elküldi a munkavállalót és persze kifizeti. A másik, hogy leül vele és elmondja, mi a helyzet és megkérdezi tőle, hogy vállalja-e ennek ellenére a munkát. Az semmiképp nem elfogadható, hogy egyszerűen nem fizeti ki, és bízik a jószerencsében.
Egyik barátom egy ilyen cégnél dolgozott, és azt mesélte, hogy a pénzét nem kapta meg, de a főnök elment nyaralni két hétre, valami fizetős helyre. Hogy meri megtenni? Hogy tud az alkalmazottai szemébe nézni? Azon emberek szemébe, akiknek a pénzét köszönheti. Soha nem szabad egy cégvezetőnek elfelejtenie, hogy az alkalmazottai keresik meg az ő pénzét is! Az a cégvezető, aki nem becsüli meg az alkalmazottait, az nem is várhatja el, hogy azok megbecsüljék őt. Az ilyen cégek néhány évig működnek, és rendszerint jó nagy adósággal a hátuk mögött távoznak.
V. Zoltán barátom szokta mondani, hogy nekem milyen jó, mert cégvezető vagyok, és azt csinálok amit akarok. El kell mondanom, hogy cégvezetőként negyed annyi szabadidőm van, mint mikor alkalmazottként dolgoztam. Egy évben, ha két hetet tudok szabira menni, akkor sokat mondok. A szabadság alatt is azért be-be nézek, hogy lássam, mi történik odabent. Az agyam persze nem áll meg akkor sem, amikor pihenek. A szabadság alatt is rossz érzésem van, hogy mire visszamegyek kétszer annyi munka fog várni, és meg leszek csúszva a dolgaimmal. Vannak olyan feladatok, amit nem tudok másra bízni.
Elárulom neked, hogy kiből lesz rossz vállalkozó. Abból, aki azért csinál céget, mert megunta, hogy másnak dolgozzon, és látja, hogy az üzletemberek milyen jól keresnek. Szép autójuk van és anyagi függetlenségben élnek. Látja, hogy van pénzük nyaralni menni, és nem okoz gondot megvenni az egészséges ételeket sem. Ezt látja, erre vágyik és ezt akarja! El is határozza, hogy vállalkozó lesz. Eddig nincs is probléma. A probléma akkor van, amikor ez az ember kapzsi és mindent rögtön akar. Sokan abba a hitben élnek, ha már cégük van, akkor többet megengedhetnek maguknak, hisz a cégvezetők jól élnek! Sajnos az első időkben ez nem így van. Az az igazság, hogy sokkal kevesebbet engedhetnek meg maguknak. Sokkal beosztóbbnak kell lenniük, mivel a cégük biztonsága azon múlik, mennyi tartalékot tudnak felhalmozni az évek alatt. Én például az első két évben kevesebbet vittem haza, mint mikor alkalmazottként dolgoztam. Természetesen volt bevételünk, de a bevételünk nagy részéből szerszámokat vettem, így haza kevesebb jutott. Ha egy cégnek nincs tartaléka, akkor az a cég egy rossz üzleti döntés miatt akár csődbe is mehet. Ezért van az, hogy az első 5 évben a vállalkozások 2/3 része tönkremegy, az azt követő 5 évben meg még a maradék fele. Ezek azok a cégek, akik nem tudnak piacot találni maguknak, azok a cégek, akik áraikkal olyan alacsonyan vannak, hogy tönkreteszik saját magukat a rossz üzletpolitikájukkal, illetve azok a cégvezetők, akik kizsákmányolják a saját cégüket.
Van egy üzletember csoport (ez a kisebb), amibe magamat is sorolom, aki létre akar hozni egy olyan vállalatot, amiben az alkalmazottak családként élnek, megkapják a munkájukért járó fizetést, biztosított hosszútávon a munkalehetőségük, olyan műhelyben dolgoznak ahová örömmel járnak be. Én egy olyan munkahely megvalósításán dolgozom, ami az alkalmazottaim második otthona lehet. Nap mint nap arra törekszem, hogy egyre jobb munkakörülményeket teremtsek. Engem nem láthatsz 10M Ft-os autóval, nincs rajtam aranyóra. Minden pénzemet a cégembe fektetem. Engem nem az tesz boldoggá, hogy megveszek egy 20M Ft-os autót és villogok benne, hanem az, ha veszek pár új szerszámot a műhelyembe, amivel a srácaim gyorsabban, szebben, biztonságosabban tudnak dolgozni. Valaki abban éli ki magát, hogy csecsebecséket vásárol. Én szerszámokat veszek! Mikor megveszünk egy új gépet, van hogy csak állok felette, nézegetem és boldog vagyok, hogy meg tudtuk venni. A héten arról beszélgettünk édesapámmal, hogy a kerítés mellett milyen jól nézne ki majd egy tujasor. Egy lakatos műhely működéséhez nem kell tujasor, de ettől szebbek leszünk. Jobban fogom magam érezni, mikor ránézek. Tervezem, hogy az új műhelyünk mellé fogok építeni egy kis bográcsolós, nyársalós helyet, ahol a srácoknak néha tudunk egy jót főzni. Szeretnék valami olyat létrehozni, ami egyedülálló.
Azok az üzletemberek, akiket szép autókban látsz és évek óta jómódban élnek, azok már letettek valamit az asztalra, és nem ritka, hogy több tíz évig a fogukhoz verték a garast. Olyan üzleti döntéseket hoztak, amit egy hétköznapi ember nem tudott volna meghozni. Sokan azt hiszik, hogy akinek sok pénze van, az biztos lopott, csalt és hazudott érte. Biztos van ilyen is, nem állítom az ellenkezőjét! De azért a többség kemény munka árán jutott oda, ahol éppen tart. Én is sokat dolgoztam és tanultam azért, hogy ott tartsak, ahol éppen most vagyok, és tudom, még nagyon hosszú út áll előttem.
