Turóczi Ákos
Turóczi Ákos

Sodrony rögzítése álmennyezetreKorlát, Rozsdamentes, Tudásbázis

Amennyiben a lakásban álmennyezetre van szükség és ezzel együtt függőleges sodrony térkitöltésre, abban az esetben meg kell oldanunk már előre a sodronyok rögzítésének lehetőségét. Utólagosan nagyon körülményes és többnyire bontással jár, ezért érdemes előre gondolkodni. A karton nem tarja meg a feszített sodronyköteleket, ebben senki ne gondolkodjon!

A sodrony megfelelő rögzítéséhez a karton mögé be kell építeni egy vastagabb zártszelvényt, ami legalább 3mm-es falvastagsággal rendelkezik. Ebbe a profilba rögzíthetők a menetes sodronyvégek.

Fontos, hogy a teljes korlátot már előre mi letervezzük és teljesen előkészítsük a fogadó szerkezetet, ugyanis utólag nagyon kockázatos a már beépített zártszelvénybe menetet vágni. Miért? A srácoknak ezesetben állványról, vagy létráról kell relatív kényelmetlen pozícióban lyukat, illetve menetet fúrni a profilba. Ennek következtében a menetfúró könnyen beletörhet a profilba, amit ezután nagyon nehéz, vagy lehetetlen kivenni. A felső fogadó profilt előre, műhelykörülmények között célszerű előkészíteni, és ezután felszerelni pontosan a megfelelő helyre.

A fémprofil és a betonfödém között érdemes 5-10mm technikai hézagot hagyni, ugyanis nem lehetünk tökéletesen biztosak abban, hogy a mennyezet sík. Láttam már lejtős, hasas mennyezetet, így szükségesnek ítélem a hézagot. A profilnak vízszintesnek kell lennie, egy esetlegesen ferde vagy hasas mennyezetre felfeszítve rögzíteni nem szakszerű. A technikai hézag utólagosan tökéletesen hézagolható! Mi kétkomponensű ragasztóval oldjuk meg a hézagolást, ezáltal lesz 100%-os a felfekvés.

Kartonozáskor ki kell hagyni a majdani sodronyok helyét, ehhez egy 8mm-es furat tökéletesen elegendő. Mi sablont biztosítunk a furatok elkészítéséhez, ezzel megkönnyítjük a burkoló dolgát. Neki könnyebb, neked olcsóbb, nekünk pedig pontosabb. A  kartonon keletkezett furatokat rozsdamentes acél, lézervágott takarókkal fedjük el teljesen. Ezzel a kis takaróval elfedhető az esetleges pontatlanság, ami a karton kivágásából adódhat.

Érdemes már a tervezés fázisában felvenni velünk a kapcsolatot, hogy nagy baklövés ne következzen be.

 

BLOG KATEGÓRIÁK

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

elkészült munkáink