Turóczi Ákos
Turóczi Ákos

Tűzihorganyozás fontosságaKerítés, Korlát, Tudásbázis

Ahhoz, hogy soha ne rozsdásodjon kovácsoltvas korlátod, vagy kovácsoltvas kerítésed, tűzihorganyozásra van szükség. Sokan azt gondolják, hogy a tűzihorganyozás, az maga a festés. Pedig nem. Sőt! Semmi köze hozzá, bár valóban vannak olyan termékek, amit tűzihorganyozás után semmivel sem kezelnek. Ilyenek például a vasból készült, és utólagosan horganyozott lámpaoszlopok.

A tűzihorganyozás az nem esztétikai eljárás. Sőt! Ha nagyon szigorúan veszem, akkor egyes esetekben még ront is a termék esztétikai megjelenésén, de ettől függetlenül minden szénacélból készült és kültérre szánt terméket tűzihorganyoztatni kell! Mi például el sem vállaljuk olyan kerítés kivitelezését, ahol a megrendelő ezen akar spórolni.

Már többször beleszaladtam abba a kérésbe, hogy – „Ne horganyozzuk, hanem többször fessük le.” Bocsánat, de nem! Akármennyire is figyelünk oda a festésre, lesz olyan hely, ahol nem fedi be teljesen a terméket a festék. Másrészt azokon a helyeken, ahol két anyag lapra találkozik, közé nem tudunk festéket juttatni. Fizikai képtelenség. Felmerül néha még olyan ötlet is, hogy előre fessem le. Nem! 2018-at írunk, a korrózióvédelem ezen fajtája minden halandó ember számára elérhetővé vált. Aki nem akar élni ezzel, hanem olyan alternatívákat keres, ami nem lesz 100%-os, az ne velünk akarja a kerítését legyártatni. Mi a 100%-os felületvédelemre törekszünk, és annak a tűzihorganyozás az eddig ismert legjobb módja.

A már lehorganyozott felületet természetesen festeni illik. Egy kovácsoltvas kerítés, vagy kovácsoltvas korlát esetében általában feketére. A felületkezelés egy igen kényes kérdés, ugyanis sokan nem tudják annak a módját. Meglepő ugye? Azt gondolnád, hogy csak simán le kell festeni és csókolom. De nem! Két lehetőség van.

Az egyik, hogy megvásárol a kivitelező cég egy méregdrága festéket, amit kötelezően 72 órán belül felhord a frissen horganyozott felületre, még azelőtt, hogy a felületi oxidáció megkezdődne, így a kerítés azonnal festhető, és a festék nagyon hosszú időn át rajta fog maradni. 8 éve nincs festéssel kapcsolatos garanciális problémám. És igen! Mi ezt a módszert alkalmazzuk, még ha költséges is.

A másik lehetőség, hogy megvárja a kivitelező cég, hogy ez a felületi oxidáció végbemenjen, és utána festi le a kerítés, vagy éppen a korlátot. Ezzel csak az a baj, hogy ez nem órák kérdése hanem heteké. Természetesen ezen felül sokkal alaposabb felületelőkészítést is igényel így a kerítés, mivel el kell távolítani az oxidáció során felhalmozódott szennyeződést a termékről. Én őszintén azt gondolom, hogy nagyon kevés olyan cég lehet, aki hetekig azért tárolja a terméket, hogy majd egyszer lefesthesse. Ebből két dolog következik. Vagy nem tartják be a technológiai előírásokat, vagy le sem festik a kerítést, hanem átadják horganyozott állapotban. Egyik sem jó megoldás szerintem. Én biztosan nem választanék olyan céget, aki azt mondja, hogy majd fessem le magamnak. Vagy esetleg a helyszínen pacsmagolja össze nekem a fél utcát hetek múltán. Köszönöm, én nemet mondok erre.

Többször beleszaladtam abba a bakiba is, hogy horganyra való festéket használtak fel azonnal a friss horganyra, mivel a dobozon rajta volt, hogy horganyozott felületre is jó. Igen! Rajta van a festékesdobozon, de ha a termék leírásnak is utána olvasnának, akkor látnák, az is benne van, hogy csak az oxidáció után hordható fel, vagy csak alapozó használata után. Szóval, friss horganyra azonnal felhordható festéket érdemes vásárolni. Én például külföldről szerzem be, mivel magyar forgalmazót eddig nem találtam. Valószínűleg ennek az az oka, hogy ezen festékre – az ára miatt -,nincs kereslet Magyarországon. Én azért veszem meg mégis ezt a festéket, mert azt akarom, hogy az ügyfeleik hosszútávon elégedettek legyenek, és évek múltán is minket ajánljanak, mert még mindig jó állapotú a kovácsoltvas kerítésük.

Nem tartom kizártnak, hogy több munkánk is megbukik az ár-teszten, lehet éppen a festék ára miatt, de van egy minőségi szint, amiből nem vagyok hajlandó még ez esetben sem engedni. Tudom, hogy kapható 900 Ft-ért is fekete festék, de nem az a célom, hogy csak az átadás napján legyenek elégedettek az ügyfeleim, hanem az, hogy évek múltán is.

BLOG KATEGÓRIÁK

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

elkészült munkáink