Turóczi Ákos
Turóczi Ákos

Hogyan építsd meg kerítésed? Kerítés szabványos méreteiről tájékoztatlak.Kerítés, Tervezési segédlet (kerítés), Tudásbázis

Az alábbi cikkben, a saját tapasztalataimat osztom meg, felelősséget nem tudok és szeretnék vállalni érte. Annyit mondhatok, hogy alább leírtak az utóbbi 8 év és néhány száz átadott munka tapasztalatait foglalja össze. Minden esetben azt javaslom, hogy a helyi viszonyokat figyelembe véve terveztesd meg a kerítésed és az alább leírtakat, tekintsd csak irányadónak.

Magassági méretek

Első körben a magasságot érdemes tisztázni, ehhez nem árt elmenni a helyi építési hatósághoz és megérdeklődni a engedélyezett méreteket. Nem építhetsz akármilyen magas kerítést! A kerítések általában 1,8 magasak az oszlop tetején lévő fedkő aljáig. Lejtős terep esetén, már trükközni kell, de ebbe bele sem szeretnék most menni, mert ez már egy külön tervezői feladat. A magasságnak érdemes utánajárni és nem saját szakállra cselekedni, mert könnyen bontás lehet a vége. (Volt olyan ügyfelünk, akinek elbontatták a kerítését, és mivel elkészült a lakatos rész is, így azt is bukta. Rövidebb lett néhány millióval. Szóval érdemes egy kört futni ezzel.)

Arányok

Az arányok teszik a kerítésed széppé, vagy éppen értékelhetetlenné. Az általános szabály az 1/3, 2/3 arány megtartása. Ez azt jelenti, hogy ha mondjuk 1.800mm magas a kerítésed, akkor a lábazat 600mm fedkővel együtt és a kerítésmező mérete 1.200mm a fedlap tetejétől a fedkő aljáig. A kerítés magassághoz viszonyítva kell tartani az arányokat és akkor túl nagyot nem hibázhatsz. Egy dologra kell nagyon odafigyelni, hogy a lábazat soha ne legyen nagyobb mint 1/3. Ha a terepviszonyok nem engedik, az arány megtartását, akkor inkább legyen kisebb, mint nagyobb (alacsonyabb, mint magasabb).

Gépkocsibehajtó méretei

Én azt javaslom, hogy 3,2m-nél ne gondolkodj kisebb gépkocsi behajtóba, mivel az már egy nagyobb (szélesebb) gépkocsival akár szűknek is érezheted. Arról nem is beszélve, hogy ha nem tudsz szemből behajtani, akkor a kapu még kisebbnek fog bizonyulni. Egy Audi Q7 megközelítőleg 2,2m széles, tehát egy 3,2m-es kapuszélességnél még marad a tükör szélétől 0,5m távolság oldalanként. Ez úgy gondolom bőven elég ahhoz, hogy a legrutintalanabb vezető is betaláljon rajta.

Abban a helyzetben viszont, amikor nem tudsz szemből behajtani a belső parkolódba, akkor már a 3,2m kevésnek bizonyulhat. A fenti kép is jól mutatja, hogy 60°-os behajtási szögnél már alig marad 20cm távolság. Ez már nem túl sok. Jól láthatod, érdemes átgondolni a kapu méreteket és azt a helyszín adottságaihoz igazítani.

Úgy számolj, hogy ha kétszárnyú kaput szeretnél beépíttetni, akkor a tiszta méreted oldalanként ~10cm-rel még csökkenni fog, ugyanis ennyit vesz fel a forgópánt és a kapukeret szélessége.

Személykapu

A személykapu végleges szélessége 1,1m legyen, tehát ha kővel burkolod a kerítésed, akkor azzal együtt. Ezen méret a kapu beépítése után ~950mm-re fog csökkenni. ~950mm lesz az a hely, ahol be tudsz majd menni. Ez a hétköznapi használat során teljesen elegendő, ennél nem kell nagyobb kapuval számolnod. Csomagokkal a kezedben vagy akár egy biciklit tolva is simán be tudsz menni rajta.

Kerítésmező (kerítésbetét)

A kerítésmező szélessége nagyon változó lehet. Én azt ajánlom, hogy a betétek szélessége 2,2m és 2,5m között alakuljon. Fontos, hogy a kerítés tervezésnél a tervező figyeljen arra, hogy a kerítésbetét szélességi méretei ne változzanak. Ha a kerítésbetét két szakaszból állnak, mert mondjuk a kapu mindkét oldalára esik néhány mező, akkor úgy kell kiosztani a méreteket, hogy a lehető legközelebb legyenek egymáshoz.

A kerítésbetétek szélességi méretének érdemes közel egyformának lenni, különösen akkor, ha kerítésbetét tetejét ívesre szeretnéd. A nem egyforma mezőkben az ívmagasság ugyan az, de vizuálisan a kisebb mezők púposabbnak fognak tűnni, ezért kell törekedni arra, hogy a mezőszélesség azonos legyen! Ez a „púposság” a kiskapunál jól érzékelhető, de ott az teljesen elfogadott. A gépkocsibehajtó is laposabb hatást kelt, mivel egy nyújtott kerítésmező formáját sugallja.

Betonalap

A betonalap méreteit mindig a kőműves (statikus) határozza meg, de ökölszabályként alkalmazható, hogy 80cm mély és 30cm széles összefüggő betonalapban érdemes gondolkodni.

A kapuk oszlopait az alappal össze kell kötni, hogy még véletlenül se tudjanak attól függetlenül elmozdulni. Amennyiben meg kell szakítani a betonalapot, akkor azt semmiképpen ne a kapuoszlopok között tegyed, hanem valamelyik kerítésmezőnél.

BLOG KATEGÓRIÁK

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

elkészült munkáink