6m-es úszókapu szerkezet

A képen látott kapu érdekessége, hogy egy nagyon lejtős utcába került beépítésre. A kapura függőleges fa borítás fog kerülni, ez fogja kiküszöbölni a kapu alatti hézagot. 4m feletti úszókapukat teljesen más irányelveknek megfelelően kell megtervezni, mert a mérete miatt fokozott figyelemmel kell eljárni. Sokszor találkoztam már alultervezett kapukkal, amik az első üzembe helyezés alkalmával úgy hajlottak el, mintha gumiból lettek volna. Ezen méretű kapuk ára ugrásszerűen nő egy hagyományos (3m-es) kapuhoz képest, mivel a beépítéséhez egy fél műhelyt kell felvonultatni (ez idő alatt megáll a termelés a műhelyben, így a kiesett időt ezen kapuk árában kell kompenzálni), illetve a műhelymunka is sokkal több időt és embert vesz igénybe. A képen látott kaput két darabból kell elkészíteni, mert a beépítés így lehetséges kézi erővel. Míg egy kicsinek mondható 3m-es kaput a műhelyben legyártunk, elviszünk horganyozni, majd 3 ember beépíti, addig ezen kapukat a műhelyben horganyozás előtt és után is összeállítjuk, és teszteljük. Gondolom érzékeled, hogy mennyivel több munka van egy ilyen kapuval, mint egy átlagossal.

Tetszett? Oszd meg!

Facebook
Twitter
Pinterest
LinkedIn

Nézd meg a következőt is...