Turóczi Ákos
Turóczi Ákos

Csak az nem kerül viharba, aki nem hajózikBlog

KÉPEK A HÉTKÖZNAPJAINKBÓL

Már gyorsan az elején tisztázni szeretném azt, hogy amit most leírok, az egyáltalán nem általános nálunk, ilyen eset három évente talán egyszer fordul elő a több száz átadott munka közül. Többnyire akkor, amikor a technika cserbenhagy minket, és minden igyekezetünk ellenére mégis megtörténik a baj.

Ezen cikk írása előtt kikértem pár barátom véleményét, hogy szerintük írjak-e olyan témáról, ami nem jó színben tüntet fel minket. Azt javasolták nekem, hogy ne írjam meg ezt a cikket, mert ez nem jó reklám nekem. Ebben teljesen egyet is értettem velük, de én szerettem volna erről a témáról is beszélni, mert úgy gondolom, ilyen hibák minden cégnél előfordulnak, csak senki nem beszél róla. Van erre egy kedves mondásom is: „Csak az nem kerül viharba, aki nem hajózik.”

Ha lottózol (én nem), akkor biztos tudsz arról, hogy milyen esélyed van egy ötös találatra. Ha nem tudod, akkor inkább ne is olvasd tovább, mert sokkolni foglak. Felkészültél? Az ötös lottó esetében az esély arra, hogy mind az öt számot eltalálod 1 : 43 949 267-hez. Tudod ez mit jelent? Ez azt jelenti, hogy 43 949 267 szelvényt kell elméletben venned és különböző variációkban megjátszanod, hogy biztos legyen benne egy öttalálatos.

Biztos kíváncsi vagy, miért írtam a lottóról egyáltalán. Mi köze van a lottónak a mi elcseszett szerencsénkhez? Sok! Az elmúlt 5 évben kétszer sikerült elfúrnunk valamilyen vezetéket a falban, annak ellenére, hogy van műszerünk, ami egy bizonyos mélységig ki tudja mutatni, hogy van-e vezeték az adott fúrási ponton vagy sem. Műszer nélkül is van már rutinunk ebben a témában, a tulajt mindig megkérdezzük, hogy hol vannak vezetékek, ha vannak tervek, megnézzük, ha az építkezésen van villanyszerelő, akkor megkérdezzük, merre vannak a vezetékek, megnézzük hol van konnektor, kapcsoló, lámpa, tv, UTP ajzat és még sorolhatnám. Illetve a vezetékeknek elméletben az ilyen elektromos berendezésektől felfelé kellene elindulnia. Tehát nem jobbra – balra- keresztbe. Van sajnos olyan eset, amikor semmi jele nincs annak, hogy a falban egy vezeték húzódik, és a tulaj sem tud semmi pontosat mondani, ilyenkor csak a rutinunkban és a műszerekben bízhatunk. Hogy a lottóra visszatérjek egy cseppet, mert egy kicsit elkanyarodtam, gondolj bele, hogy van egy 3m x 3m-es falfelület, amibe nekünk mondjuk 3db 10mm-es lyukat kell fúrnunk. Mi esélye van annak, hogy pont eltalálunk egy 4mm vastag vezetéket? Nem sok, de nekünk mégis sikerült.

Ha ilyen eset előfordul, akkor egy kellemetlen helyzet áll elő, mivel ilyenkor ki kell bontani a fúrásnál a falat és meg kell javítani a vezetéket. Ez a művelet a fal kis területen való megbontásával jár, amit vissza kell javítani, festeni. Festetlen falnál ez nem okoz túl nagy bonyodalmat, gyakorlatilag semmi nyoma nem marad. A probléma akkor van, amikor egy meglévő, festett falnál áll elő ez a probléma, mivel annak a javítása bonyolultabb.

Mint mondtam, ilyen eset az elmúlt öt évben kétszer fordult elő, az első esetben sajnos még nem volt műszerünk, viszont a falat éppen festették, ami szerencse volt, az utóbbinál pedig valamiért a vezeték olyan helyen volt, hogy nem tudta a műszerünk kimutatni. Ha falba fúrunk, mindig ellenőrizzük műszerrel, hogy hol vannak esetleg vezetékek.

Biztos kíváncsi vagy arra, hogy az ilyen helyzetet hogyan kezeljük. Természetesen azonnal felvesszük a kapcsolatot az ügyféllel, és elmondjuk neki, mi történt. Amióta van műszerünk erre a célra, én nem érzem felelősnek magunkat, ha ilyen nemkívánatos esemény történik, mert amit tudunk tényleg megteszünk a baj elkerülése érdekében. Az elmúlt öt évben bármilyen aprócska közünk is volt egy adott szerencsétlen eseményhez, eddig soha nem szaladtunk el a probléma elől. Az ügyféllel mindig normális hangon meg tudtunk egyezni, mivel ő is belátta, hogy nem a mi hanyagságunk okozta a problémát, hanem egyszerűen egy szerencsétlen helyzet állt elő.

Ha bármilyen nemkívánatos esemény bekövetkezik, a probléma miatt felmerülő javítási költségekben természetesen részt vállalunk, még akkor is, ha nem közvetlenül mi okoztuk a problémát. Amennyiben olyan kár keletkezik, ami egyértelműen a mi hibánk, akkor a teljes ezzel járó költséget mi vállaljuk. Nekünk az a legfontosabb, hogy az ügyfél elégedett legyen, amikor elbúcsúzunk tőle, még akkor is, ha ez több pénzünkbe kerül, mint amit az adott munkán kerestünk volna.

A legtöbb cég ilyenkor megpróbál kibújni a felelősség alól. Próbálja a költségeket az ügyfélre hárítani. Sokszor hagyja a munkát bukni, és inkább fel sem veszi a telefont. Eltűnik, mint szürke szamár a ködben. Mi mások vagyunk! Mi megpróbálunk megegyezni az ügyféllel, de mivel tudjuk, hogy a mi munkánkból adódott a probléma, ezért minden esetben az ügyfél mondja ki a végszót, és az ő igényeihez alkalmazkodunk.

A cél soha nem az elmenekülés, és a felelősség alól való kibújás, hanem az, hogy a keletkezett problémát megoldjuk.

BLOG KATEGÓRIÁK

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

elkészült munkáink