
Hiszem, hogy a minőség számít. Az a célom, hogy azoknak segítsek, akik értéket keresnek – nem pusztán terméket, hanem figyelmet, szakértelmet és elkötelezettséget. Ez számomra nem csak üzlet, hanem alapvető emberi és szakmai érték.
Turóczi Ákos Ferenc
Tulajdonos
Nagy projektek? Komoly együttműködés
Ez az oldal azoknak a generálkivitelezőknek, projektelőkészítőknek és műszaki vezetőknek szól, akik összetett, nagy volumenű feladatokkal keresnek meg bennünket.
Szeretnénk nyíltan és egyértelműen kommunikálni, milyen feltételek mellett tudunk felelősséggel együtt dolgozni.
Ez nem egy reklámoldal – hanem egy útmutató azok számára, akik valóban együttműködésre törekednek. Ha az elsődleges szempont a lehető legalacsonyabb ár megtalálása, akkor vélhetően nem mi leszünk a megfelelő partner – mi a tartós, igényes és átgondolt megoldásokban hiszünk.
Mi nehezíti meg az árazást?
Az utóbbi években egyre több olyan megkeresést kapunk, ahol:
- több tíz vagy akár száz oldalas tervdokumentáció érkezik,
- a tartalom nem kidolgozott részleteiben,
- csak építész vonalas rajzokat kapunk, műszaki tartalom nélkül.
- a projektfelelőst nem érdekli a munka csak túl akar lenni rajta

Ezek alapján felelősséggel nem adható korrekt ajánlat.
Az árazáshoz először tervezni kell – minden műszaki megoldást újra kell gondolni kivitelezési szinten.
A jól működő együttműködés menete
- Kompetencia és vállalhatóság vizsgálata
A beérkezett dokumentáció alapján először megnézzük, hogy a feladat mely részei tartoznak a kompetenciánkba, és mi az, amit valóban felelősséggel vállalni tudunk. Csak ezekre a részfeladatokra adunk ajánlatot. - Tervezési ajánlat, külön minden feladatra
Ha a feladat nem tartalmaz pontos kivitelezési tervet (ami nem azonos az építészeti tervvel), akkor minden esetben saját kiviteli tervet készítünk a megvalósítás előtt. Ez számunkra elengedhetetlen a felelős és pontos munkavégzéshez. Első körben erre adunk tervezési ajánlatot, minden részfeladatra külön. A tervezés megrendeléshez kötött, a terveket elkészítjük és egyeztetjük, a véglegesített tervet pedig a megrendelésnek megfelelően számlázzuk. - Részletes egyeztetés a tervezés során
A tervezés közben folyamatosan egyeztetünk a megrendelővel:
– Milyen minőségi szint az elvárás?
– Milyen felületkezelési tartósságra van szükség?
– Mi a cél: esztétika, extrém tartósság, költséghatékonyság, vagy ezek aránya?
– Hegesztések látszhatnak, vagy sem? Mennyi a tűréshatár?
Ezek nem mellékes részletek. A tapasztalat azt mutatja, hogy mindenki jó minőséget és tartósságot szeretne, de az ár is mindig számít. Nekünk tudnunk kell, hol a prioritás, és aszerint tervezünk. Képesek vagyunk a maximumot nyújtani, ha az a cél — de csak akkor, ha ez ki van mondva. - Árazás kész terv alapján – Ha minden műszaki kérdés tisztázott és a végleges tervek rendelkezésre állnak, ezek ismeretében adunk árajánlatot a kivitelezésre.
- Gyártás és beépítés – Ha az ajánlat elfogadásra került, megkezdjük a gyártást és a beépítést, a megbeszélt határidő és minőségi követelmények szerint.
Ez az együttműködési mód lehet, hogy nem mindenkinek felel meg — de mi csak így tudunk szakmailag korrekten és gazdaságosan dolgozni. Ha ezek a feltételek elfogadhatók számodra, akkor jó eséllyel kiváló közös munkára számíthatsz.

Alapelvek az együttműködéshez
A közös munkát akkor tudjuk vállalni, ha az alábbi feltételek elfogadhatók:
- Nem díjmentesen dolgozunk a tervezési szakaszban. – Ez idő- és szaktudásigényes munka, amely gyakran akár heteket is igénybe vehet.
- Elköteleződést kérünk. – Nem kívánunk 100 másik árajánlat között szerepelni. Mi azokkal dolgozunk szívesen, akik hajlandóak együtt gondolkodni, egyeztetni, és megbíznak bennünk
- Nyitottságot más műszaki megoldásokra. – Ha egy ötlet kivitelezhetetlen, megoldást kínálunk helyette — de ehhez közös egyeztetés szükséges.
Amit tőlünk biztosan megkapsz
- Gondos, előrelátó műszaki tervezést
- Szakmai párbeszédet – nem csak „árat dobunk”
- Szükség esetén statikus partnerünk szakvéleményét
- Átlátható árazást – meglepetések nélkül
- Pontosságot, minőséget és határidőtartást a kivitelezés során

Egy példa, ahogy szeretjük
Projektindítás – párbeszéd Ákos és István között
István: Szia Ákos, egy egyedi korlátra, kerítésre és előtetőre lenne szükségünk egy új középülethez. Tudnál rá árajánlatot adni? Küldöm a tervet.
Ákos: Szia István, köszönöm! Megnéztük a tervet, de csak építészeti szinten van kidolgozva, kivitelezési terv nincs mellékelve. Ahhoz, hogy korrekt ajánlatot adjunk, először műszaki tervezésre lesz szükség. Mivel a terven szereplő termékek nem találhatók meg a jelenlegi kínálatunkban, ezeket is csak a műszaki tervek elkészítése után tudjuk pontosan beárazni.
István: Értem. Ez azt jelenti, hogy ti készítitek el a kiviteli tervet?
Ákos: Igen, minden esetben. Ez biztosítja, hogy a kivitelezés pontos, felelős és hibamentes legyen. Erre külön ajánlatot adunk, és a tervezés során minden részletet egyeztetünk veletek – tartósság, felületkezelés, illesztések, esztétikai elvárások.
István: Rendben, ez így korrekt. Mi szeretnénk, ha a szerkezet időtálló lenne, de az ár is szempont. Meg tudjuk nézni több műszaki opciót is?
Ákos: Természetesen. Többféle megoldást is bemutatunk, különböző élettartammal, felületkezeléssel, költséggel. A cél az, hogy a ti szempontjaitokra optimalizáljunk – de ehhez tudnunk kell, mit részesítetek előnyben.
István: Világos. Akkor kérlek készítsétek el a tervezési ajánlatot.
Ákos: Küldöm, amint tudom. Ha elfogadtátok, akkor kezdjük a tervezést, és annak lezárultával tudjuk összeállítani a végleges árajánlatot.
István: Kiváló, várjuk a terveket! Ha minden stimmel, gyorsan tovább tudunk menni.
István: Megkaptuk a terveket, minden rendben van velük, elfogadjuk.
Ákos: Köszönjük! Akkor a jóváhagyás alapján elkészítjük a végleges árajánlatot.
István: Megfelel az ajánlat, indulhat a kivitelezés.
Ákos: A gyártás elindult, és amint elkészült, elvégezzük a beépítést a megbeszéltek szerint.
István: Köszönjük, szép munka lett. Pontosan ezt szerettük volna.
Ákos: Örülünk, hogy elégedettek vagytok – köszönjük a bizalmat!
Így szeretünk dolgozni: lépésről lépésre, szakmai párbeszéddel, bizalommal.
Köszönöm, hogy időt szántál ránk!
Ha eljutottál idáig, valószínűleg komolyan gondolod a közös munkát – ezt értékelem.
Mi akkor tudunk jól dolgozni, ha nyílt, őszinte párbeszéd alakul ki köztünk, és mindkét fél tisztában van a célokkal, korlátokkal, elvárásokkal. Ez az oldal azért készült, hogy ezt az alapot megteremtse.
Ha kérdésed van, vagy úgy érzed, hogy egy irányba gondolkodunk, lépj velem kapcsolatba.

Amennyiben szeretnél jobban megismerni cégünket és tevékenységünket, nagy örömmel látunk vendégül egy kötetlen személyes beszélgetésre irodánkban!
Turóczi Ákos Ferenc
Tulajdonos