Turóczi Ákos
Turóczi Ákos

Kinek a feladata a tervezés?Blog

Kinek a feladata a megrendelt termék megtervezése? Ez egy nagyon érdekes téma, amiről úgy érzem, feltétlenül írnom kell pár sort, hogy tisztázott legyen, kinek mi a feladata pontosan egy adott termék kivitelezése során. Magyarországon a feladatkörökkel kapcsoltban a megrendelők félre vannak tájékoztatva, legalábbis a velük való beszélgetés ezt sugallja nekem. Nézzük meg a tervezés feladatkört, mert ebben szoktak a legnagyobb tévedések lenni.

Az első és a legnagyobb tévedés az, hogy a megrendelő azt gondolja, a lakatos cég feladata az adott termék megtervezése, pedig alaphelyzetben ez nem így van. Valahogy alapértelmezetten úgy gondolják az ügyfelek, hogy majd a lakatos kitalálja, hogy legyen, hisz az a szakmája. Tíz emberből tíz így gondolja. Ezen cikk írásakor immár 8. éve foglalkozom lakatos munkák kivitelezésével, de eddig még gyártmánytervet egyetlen korlátról, vagy kerítésről sem kaptam, pedig nem a mi feladatkörünkbe tartozik ennek elkészítése! Ha nagyon szigorúan nézzük, még ajánlatot sem adhatnék tervek nélkül, hiszen mire adom az ajánlatot, ha nem is tudom, mit kell majd legyártanom? Eddig minden gyártmánytervet nekünk kellett elkészíteni, ez pedig főként tervezői feladat és nem a lakatos szakmához tartozik.

Engedélyeztetési terv és gyártmányterv. Sokszor kérdezem azt, hogy – „Készült gyártmányterv a korlátról?” A válasz az, hogy –„Igen.” holott nem gyártmányterv készült, hanem csak engedélyeztetési terv. A különbség óriási! Az engedélyeztetési tervben csak annyi van, hogy „ide” kell egy korlát, és ezt pár vonallal ábrázolják is, de ezen terveket nem lehet odaadni egy munkásnak, hogy az alapján gyártsa le a korlátot, vagy éppen kerítést. Egyrészt azért, mert köszönőviszonyban sincs a már ténylegesen elkészült épület méreteivel, másrészt nem tartalmazza az összes méretet, ami a termék legyártásához szükséges. Rengeteg kérdőjel van egy ilyen tervben. Alapjában véve alkalmatlan bármilyen gyártási folyamat megkezdéséhez.

Amikor elkészül az engedélyeztetési terv, azután kellene egy lakatos gyártmányterv-készítőnek átadni azokat, aki megtervezi az utolsó csavarig a korlátot, vagy éppen kerítést. A gyártmányterven kis túlzással még az is szerepel, hogy milyen mélyre és szögben fúrja a lakatos a rögzítéshez szükséges furatokat. Még az is le van írva, hogy milyen minőségű csavar kerüljön felhasználásra. Ha ezt esetleg furcsának találod, vagy az mondod éppen magadban, hogy – „Ja… persze! Beszél ez össze-vissza!”, akkor egy kicsit olvass még tovább.

Képzeld el azt, hogy megkeresel egy kőművest, mondjuk Kelemen bácsit, akinek van egy jól menő kőműves cége. Épít házakat, kerítéseket, kutyaólt, mindent. Nagyon profi az öreg! Már vagy 30 éve ezt csinálja. Odahívod az üres telkedhez és megálltok az utcán. Fogod, a kezébe nyomod a Szép házak magazint és ráböksz egy házra, hogy azt építse meg neked. Szerinted, hogy fog rád nézni? Szerintem furcsán. Szüksége lesz neki is pontos tervekre, ami az utolsó burkolólap helyét is meghatározza, mert csak úgy tud minden a helyére kerülni, ha egyben van az egész lakás kezelve. Természetesen Kelemen bácsi vállalhatja tervezéssel együtt a kivitelezést, legfeljebb nem ő maga végzi el azt a feladatot, hanem kiadja egy tervező cégnek. Házat sem lehet tervek nélkül megépíteni, ezért a benne lévő korlátot sem! Terveztetni kell, majd a tervek alapján lehet elkezdeni a kivitelezést. Mi éppen most építjük az új műhelyünket. Minden szakmához kiviteli tervet kell készíttetnem, hiába van engedélyeztetési tervem. Azon nincs rajta, hogyan kell összehegeszteni a tetőszerkezet fémrészeit.

Még ma, 2018-ban is van olyan cég, aki odaviszi a helyszínre a nyersanyagot (laposvasat, zártszelvényt, stb.), és ott a helyszínen barkácsolja össze a korlátot, vagy éppen a kerítést. Ma már ilyet nem lehet csinálni! Komoly cégeknél -nálunk is-, úgy zajlik a kivitelezés, hogy kimegyünk a lakáshoz és felmérjük a helyszínt pontosan. Erre van egy nagyon komoly 3D-s műszerünk. A felmérés alapján egy AutoCAD terv készül a termékről, amit a megrendelő felé prezentálunk. Ez azért is fontos, mert pontosan láthatja, mit fog kapni valójában. Ha a terv elfogadásra kerül, a kész CAD látványtervből lakatos gyártmányterv készül. Ezen lakatos gyártmányterveket adjuk át a lakatos kollégáknak, akik az azokban foglaltakat pontosan követik.

Egy korlát tervezési folyamata kihagyhatatlan! Az a legjobb, ha már akkor megkezdődik, amikor a ház még meg sem épült. Sok esetben (szinte mindig) akkor keresnek fel minket, amikor már a lépcső megépült. Az esetek kis részében – de a rossz előkészítés miatt -, szükségmegoldásokkal kell élnünk, ami ront a korlát esztétikai megjelenésén. Nyilván, mint minden tervezési munkának, ennek is költsége van, de érdemes előre gondolkodni. Ezt a tervezési költséget az adott cég vagy beépíti a korlátépítés munkadíjába, vagy külön kifizetteti a megrendelővel. Nekünk ez a költség az ajánlatuk része szokott lenni, külön fel is van tüntetve abban.

2018-at írunk! Ma már elfogadhatatlan, hogy komoly cég „kockás papíron” tervezzen meg bármit is, és azt mutassa be ügyfelének. Ilyet legfeljebb skiccnek használunk, a felmérés során. Arra kérlek, hogy csak akkor keress minket, ha te is szükségesnek látod ezen lépések fontosságát, profi hozzáállást vársz el, és nem elégszel meg a „kockás papírral”.

BLOG KATEGÓRIÁK

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

elkészült munkáink