Turóczi Ákos
Turóczi Ákos

Jószívű vagyok vagy egyszerűen csak balek?Blog

Mire igazi üzletemberré váltam sok pofont kaptam az élettől és sok tanulópénz is volt az utam során, ez a történet az egyik ilyen sztorit meséli el.

A történet úgy kezdődött, hogy Gábor kollégámat folyamatosan megkereste egy asztalos, aki rozsdamentes alkatrészeket vásárolt tőle. Hogy érthető legyen Gábor a cégem értékesítője. Az asztalos, aki egyébként szintén Gábor (H. Gábor) egy nagyon jó kiállású sikeres embernek tűnt. Nagyon jó beszélőkéje volt (legalább olyan jó, mint nekem). Intelligens ember volt. Sokszor vásárolt nálunk és amikor bejött mindig jókat beszélgettünk, meséltük a történeteket egymásnak. Jóban voltunk. Mondhatom, hogy legalább egy éve járt be hozzánk rendszeresen vásárolni, és mindig rendesen fizetett. Amit tudni kell róla, hogy egyedi, fából készült lépcsőket készített, olyan lépcsőt, amit nagyon sokan el sem vállalnának. Mondhatom, hogy csomót kötöttek a fára. Én azt gondoltam, hogy aki ilyen munkát végez, annak nincsenek anyagi problémái. Folyamatosan volt munkája, és mint mondtam nem tucat lépcsőket készített. A külsőségek alapján is korrekt embernek véltem, rendes ruhában járt, nem a legócskább autóval közlekedett és sorolhatnám.

Egyszer elküldött egy tervet egy lépcső rozsdamentes szerkezetéről, hogy meg tudjuk e csinálni. Kicsi apró alkatrészekből ált és egy nagy rozsdamentes hídból. Mondtam neki rá egy körülbelüli árat (3-400 E Ft), és elkezdtük a gyártást. Pontos árat nem tudtam mondani, mivel még ő sem tudta pontosan mi hogy lesz. Ami biztos volt, azt elkezdtük elkészíteni. Ami még fontos a történetben, hogy előleget nem kértem tőle, mivel már sokszor volt nálunk és rendesen fizetett. Partnernek tartottam.

Kész lettünk a munkával, szépen lecsomagoltuk, úgy ahogy azt kell és félre tettük a műhelyben. Jeleztem H. Gábornak, hogy készen van a híd, jöhet érte. Ha jól emlékszem annyit mondott, hogy még nem kell neki. Gondoltam ő sem akarja kerülgetni. Már pár hete ott volt a műhelyben a híd és mivel nem volt aprócska (kb. 3,5×1,2), zavart minket a munkában, folyton kerülgetnünk kellett. Egyik alkalommal Gábor jött újabb alkatrészekért hozzánk. Mint mondtam folyamatos látogatója volt műhelyüknek. Nem a hídért jött, csak pár készen kapható apróságért. Mivel már tényleg útban volt a híd, ezért megkérdeztem tőle, hogy mikor viszi el. Annyit mondott, hogy most nincs nála annyi pénz, hogy kifizesse. Erre én annyi mondtam neki, hogy – “Nem gond, csak vidd el mert nekünk útban van. Majd mikor legközelebb jössz, kifizeted”. Hát nem volt legközelebb. A saját két kezemmel emeltem be a kocsija hátuljába a hidat! Annyira megbíztam benne, hogy még papírt sem írtunk arról, hogy elviszi a hidat tőlünk. Igaz mindenki látta, hogy elvitte, de itt nem is ez a lényeg.

Mondanom sem kell, hogy azóta nem tudom elérni semmilyen módon. H. Gábor felszívódott. Időközben kiderült, hogy egy partnerének is tartozik egy éve közel 1.5M forinttal, tehát sok esélyem nincs arra, hogy a pénzemet megkapjam. Persze futom a köreimet, de valószínűleg hiába. Egyébként a híd be lett építve a megrendelőjének, tehát legalább az a helyén van. Állítólag a munkát ott sem fejezte be teljesen.

Ez az eset azért hagyott mély nyomot bennem, mert arra döbbentett rá, hogy senkiben nem lehet megbízni. Tényleg senkiben! Én jó emberismerőnek tartom magam, de H. Gábor olyan ügyesen manipulált, hogy fel sem tűnt mi lapul a háttérben. Akkora pofont adott, hogy ettől felébredtem. A mai napig bosszant az, hogy hagytam magam így átverni. Hogy értsed, nem az elvesztett pénz zavar, persze az is, de ez nem olyan tétel, ami a földhöz verne. Az zavar, hogy be tudtak csapni, az hogy meg tudtak vezetni. Azt hittem velem ilyen nem történhet meg, mert odafigyelek a dolgaimra. De nem! Nem figyeltem oda eléggé!

Mi ebből a tanulság? Ha vállalkozó vagy, akkor ne bízz meg senkiben, akármit is mutat magából! Ha magánszemély vagy, akkor mindig járd körbe azt a személyt, akivel dolgoztatni akarsz. Legyen szerződés, nézd meg a céget, nézz utána kivel is akarsz dolgoztatni!

Ez a történet nekem volt tanulópénz, de remélem te is okultál belőle és nem fogod elkövetni ugyan ezt a hibát.

Érdekesnek találtad ezt a cikket?

Olvasd el a többi tudásanyagunkat is!

elkészült munkáink