Turóczi Ákos
Turóczi Ákos

Hogyan válassz szakembert?Blog

KÉPEK A HÉTKÖZNAPJAINKBÓL

Válassz körültekintően.

A szakembereket jószerivel a nevük is jellemezi. „Szak-ember”. Ez nem azt jelenti, hogy Pista bácsi, aki már látott hegesztőgépet, és a saját kerítését, korlátját összebarkácsolta, az megfelelő lesz neked. A szakember az, aki egész életében, vagy legalább életének nagy részében ilyen, és ehhez hasonló munkát végzett, valamint a szakmája is ehhez kapcsolódik. Ez a megállapítás általánosságban is érvényes, tehát nem az az asztalos, aki a kertjében a nyúlólat össze tudta barkácsolni. Nálunk például lakatosok, szerkezeti lakatosok dolgoznak, akik közül nem egy hegesztő minősítéssel rendelkezik. Nem összekeverendő egy hegesztő vizsgával! Ők röntgen alá hegesztenek, ha éppen szükséges. Olyan szakembert válassz, aki csak azzal foglalkozik, amire neked éppen szükséged van.

A lakásépítésben szinte minden szakipar több százezer forintos anyagokkal dolgozik, amit jószerivel te vásároltál, vagy éppen ki fogsz fizetni a munka végeztével. Fontos, hogy ezen anyagok olyan szakember kezébe kerüljenek, akik tényleg ismerik azok felhasználási módját. Nem egyszer láttam felfagyott csempét, amit már többször próbáltak rendesen lerakni, de nem sikerült. A szerencsétlen megrendelő megvette a drága burkolatot, ami mehet a szemétbe ezután. A felfagyás télen keletkezik, de lehet, hogy a burkoló nyáron rakta le és már rég elszámolt a megrendelővel. A garanciális bejelentésre meg csak annyit mond, hogy valószínűleg nem volt megfelelő a beton a burkolat alatt, ezzel elhárítva a felelősségét. Meleg dolgok ezek és ha nem jól választasz, a kiviteleződ el fogja hárítani a felelősséget. Olyan kivitelezőt válassz, aki fel tud mutatni minőségi munkát!

Hol keressünk és ki a jó szakember?

Az internet bizonytalan, de azért vannak jószerivel olyan cégek, akik tisztességesen, becsületesen dolgoznak. Fontos hogy ezen cégeket leinformáljuk. A komoly cégek rendelkeznek referenciamunkával, és kérés esetén nem restek kiadni a címet sem (ügyfél engedélyével), ahol éppen dolgoztak. Mi például, ha egy kerítésről van szó, szívesen adunk néhány címet a megrendelő lakóhelyéhez közel, amit a saját szemével meg tud nézni. Ha nagyobb munkáról van szó (de akár kicsiről is), mindig kérj referenciamunkát! Ha burkolásról van szó, beszélj olyan emberrel, akinek már dolgoztak, egy rossz burkoló rettenetes károkat tud okozni, ami szinte helyrehozhatatlan. Kérj referenciamunkákat és ne legyél rest leellenőrizni azokat!

Menekülj, ha olyan szakiba botlasz, aki mindent egymaga old meg (kőműves, víz, gáz, fűtés szerelő és még villanyszerelő is, na meg festő)! Régen ezekre az emberekre mondták, hogy ezermesterek. Régen nem is volt ezzel baj, nem volt probléma, hogy a falban 5cm dőlés van, nem voltak több millió forintos lakás-vezérlő rendszerek, nem volt falfűtés, nem volt szellőztető-rendszer a lakásban és nem volt hőszigetelt (pl.: THERMO-BLOCK) falazóelem sem, aminek a használata eleve egy külön szakma, épp úgy, mint minden másé, amit felsoroltam. Olyan céget válassz, akinek minden egyes munkafázisra külön szakembere van, és nem egy ember old meg mindent. Mi például egy kerítés készítését kompletten vállaljuk (betonalap, kerítés, elektromos bekötés), de magát a kerítés vázát, ami jószerivel betonból készül egy partnerünkkel készítettjük el, aki ehhez ért, ez a szakmája, ezt csinálja 20 éve, a kerítést magát mi gyártjuk le és építjük be, majd amikor ez készen van, akkor egy másik partnerünk beköti az éppen választott kapunyitó rendszert. Ezzel garantálható, hogy te mindenből a legjobbat kapd, biztosított a szakszerű munka és a garancia is.

Ismerőssel dolgoztatni a „legdrágább”!

Ha még nem kerültél ilyen helyzetbe, akkor kerüld! Sajnos én már kerültem. Egy több éves barátság mehet tönkre, ha az ismerőssel dolgoztatsz saját magadnak. Én sem szeretek a barátaimnak dolgozni, persze apró-cseprő munkát elvégzek, sokszor baráti alapon, ez így rendben is van. Általánosságban igaz, hogy jobb, ha barát, rokon nem dolgozik neked, még akkor sem, ha olcsóbban megúszod a munkát, mert így nem várhatod el, hogy korrekt, normális munkát kapj (mivel sokkal olcsóbb), és ha garanciális igényed van azt is nagyon kellemetlen lesz érvényesítened. A legtöbb esetben nem is szólunk ilyenkor, csak magunkban bosszankodunk, elhordjuk a kedves rokont mindenféle mocsok alaknak.

Hozzáértés, időérzék és kommunikáció

A legárulkodóbb jel az, ha egy megbeszélt időpontra a szakember késve érkezik meg, és még elnézést sem kér érte. Elvárható, ha esetleg csúszás alakul ki, akkor legalább telefonáljon fél-egy órával előtte, és jelezze, hogy késni fog. Az viszont minősíthetetlen, ha valaki késik és ezt nem is jelzi a megrendelő felé. Aki már az elején így viselkedik, attól később sem kell többet várni. Egy építkezésnél nagyon fontos a pontosság, hisz a legtöbb esetben az egyes szakiparok egymásra épülnek, ha az egyik késik, a másik is késni fog, és borul minden, mint egy kártyavár. Ne bízz munkát olyan szakira, aki láthatóan nem pontos.

Amikor először beszélsz egy céggel, már ott eldőlhet sok minden. Nemsokára építtetünk egy új gyártócsarnokot, és emiatt elég sokat telefonálgatok különböző cégeknek, tájékozódom. Többször előfordult már, hogy aki felvette a telefont, annyit mondott „Halló!”, „Igen!”. Nem tudom. Számomra ez nem tükrözi egy profi cég hozzáállását. Lehet, hogy kiváló szaki van a túloldalon, de nálam egy ilyen cég mínusz 10-ről indul. Úgy gondolom, az a helyes, ha bemutatkozik és közli velem a cége nevét, még ha tudnom is kellene, kit hívtam. „Turóczi Ákos, Fémdekor Kft. Miben segíthetek?” Szerintem ez a minimum, amit elvárok minden alkalmazottamtól is.

Óvakodj az olyan cégektől, akik 1-2 héten belül vállalnak munkát! Miért? Mert valószínűleg nincs munkájuk, és ennek a legtöbb esetben a szakmai hozzá nem értés az oka. Ha csak józan paraszti ésszel belegondolunk, ahhoz hogy 1-2 héten belül készen legyen egy korlát, szinte azonnal neki kell látnunk és még fel sem mértük, ami szintén idő. Egy profi cégnek 1-1,5 hónapra van előre munkája folyamatosan, ennél hamarabb csak ritkán vállal, viszont ettől függetlenül ezt kell választani. Mi amennyire csak lehet későre vállalunk, hogy akinek sürgős, az is beleférjen, ezt természetesen mindig egyeztetjük az ügyféllel. Általánosságban 20-40 munkanapon belül tudjuk teljesíteni a megrendeléseket, ami teljesen normális.

Árulkodó jel, ha egy tiszta lakásba belépve a szaki nem veszi le a cipőjét, vagy éppen neked kell rászólni, hogy vegye le. Valószínűleg pont ennyire fog vigyázni akkor is, amikor dolgozik. Sokszor előfordul, hogy annak ellenére, hogy megengedik, hogy cipőben bemenjünk, mégis levesszük azt. Nekem lenne kellemetlen, ha egy tiszta lakásban cipőben járkálnék.

A felmérés, vagy az azt követő műszaki egyeztetés során is kiderül néhány dolog. Például, ha a szakember nem tud legalább 3 féle megoldást egy adott feladatra, akkor az nem is szakember. Fontos, hogy tájékoztasson téged arról, mi hogyan fog kinézni, hogyan csatlakozik egyik elem a másikhoz (pl.: korlát), milyen módon óvja meg a környezetét. Aki ért a szakmájához, és nem először csinálja az éppen előtte álló feladatot, az tud arról beszélni és többnyire értelmeseket is mond. A felmérés utáni műszaki egyeztetés során, mi például mindenről tájékoztatjuk a megrendelőt, néha már ránk kell szólni, hogy – „Elég lesz!”. A legapróbb részleteket is átbeszéljük és sok esetben ötleteket is adunk, hogy hol lehet spórolni a költésegeken. Nem érdemes olyan szakival kezdened, aki nem tájékoztat megfelelően.

Remélem, nem kell mondanom, hogy az a szaki, aki cigarettával a szájában tárgyal, vagy Isten ments eldobja a csikket a telken, még ha tiszta szemét is az egész, attól nagyon gyorsan el kell köszönni. Még a kapuban! Miért? Mert valószínűleg munka közben sem fogja ez a magatartás zavarni, valamint az alkalmazottaitól sem követeli meg a normális viselkedést.

Piszkos pénzügyek

A tapasztalatom az, hogy a legnagyobb probléma elszámolásnál szokott keletkezni. Ez különösen igaz a föld felszíne alatt végzet munkáknál. Nem a bányászatról beszélek, csak egy alapásásról, vagy általánosságban földmunkáról. Több ügyfelünk is panaszkodott, hogy az éppen aktuális kőműves brigád elszámoláskor arra hivatkozott, hogy – „Keményebb volt a föld.”, „Tele volt szeméttel.”, stb. és ezért plusz költséget számol fel. Én úgy gondolom, annyi elvárható, hogy az elején azt tudassa a szaki a megrendelővel, hogy – „A földmunkánál plusz költségek lehetnek, ami legrosszabb esetben 200.000 Ft plusz kiadást jelent.” Ez azért fontos, mert egy több milliós házépítésnél ez nem igazán tétel, de mikor az hallom, hogy – „Ez nem volt benne az árban!,” akkor feláll a hátamon a szőr. Fontos a tájékoztatás, ez a legfontosabb! Amelyik szaki nem ezt tartja a legfontosabbnak, azt nem szabad választani! Nálunk a szerződésbe beírt végösszeget kell a megrendelőnek kifizetnie a munka befejeztével. Egy forinttal sem többet! Működésünk kezdete óta még soha nem volt semmilyen utólagos költség felszámolva, és nem is lesz.

Mindig tisztázd, hogy mi van benne az árban, és mi az, ami nincsen. Ezt a szerződésbe mindig írasd is bele! Ilyen lehet a lakásfelújításnál (festésnél) a takarítás, burkolásnál az ajzat kiegyenlítés, kőműves munkánál a konténerek száma. Én úgy gondolom, hogy ennek mindnek benne kellene lenni az árban, de sok esetben nincs így. Erre érdemes odafigyelni. Nálunk nem kérdés, hogy a munka végeztével összetakarítunk magunk után, és minden olyan költséggel számolunk, ami szükséges ahhoz, hogy a ránk bízott munkát elvégezzük, átadjuk. Nincs plusz költség.

A jó szaki spórol neked!

A jó szakember segít a megfelelő döntést meghozni az alapanyagokat illetően, figyelmeztet téged ha valahol spórolhatsz, illetve akkor is, ha valahol nem érdemes spórolnod. A mi szakmánkban például a tervezők előszeretettel írnak ki rozsdamentes saválló csövet (1.4571, KO-35) beltéri korláthoz, mikor savállóra nincs szükség, elég a sima rozsdamentes acél (1.4301, KO-33) is, ami árát tekintve lényegesen kedvezőbb.

Fontos, hogy a szaki figyelembe vegye a praktikusságot is, és figyelmeztessen! Szóljon, ha egy lámpát olyan helyre akarsz rakni, ahol később zavaró lehet, vagy egy tükör felületet úgy akarsz elhelyezni, hogy a tv pont a szemünkbe tükröződik majd onnan. Mi korlátépítésnél mindig szólunk, hogy fa kapaszkodót házon kívülre semmiképp ne válassz, vagy a kovácsoltvas kerítésed mindenképpen tűzi horganyozott legyen, ezzel megelőzve a korróziót.

Legyen nyoma a megrendelésnek és a megbeszélteknek

Legyen gyanús, ha felmérés közben a szaki nem jegyzetel. Te mondod mit szeretnél, de a szaki nem ír semmit. Két dolog lehet, vagy egy géniusszal van dolgod és a másik 30 munkája mellett a tiedre is fog emlékezni egy hónap múlva, vagy nem érdekli miről beszélsz, mert úgyis úgy fogja csinálni, ahogy neki tetszik, vagy éppen, ahogy sikerül.

Amennyiben eddig nem vérzett el a mesterember, akkor már valószínűleg jó döntést fogsz hozni, és jó munkát is fogsz kapni.

A megrendelésnél érdemes odafigyelni, hogy előleget csak szerződés ellenében adj a kivitelezőnek. A szerződésen legyenek rajta  legalább a megbeszéltek főbb pontjai (a megrendelés tárgya, mennyisége, az előleg összege, végösszeg, kivitelezési határidő és nagy vonalakban a műszaki tartalom). A kivitelező írja alá a szerződést és legyen lebélyegezve.

Én azt javaslom, hogy ha lehetőséged van  rá (nagyobb megrendelésnél főleg), látogass el a kivitelező üzemébe, és legalább győződj meg arról, hogy a cég, akivel szerződsz, létezik és működik. Az építőiparban, azon belül a mi szakmánkban is sok a „maszek”, akik zsebre dolgoznak, tehát nem hivatalos formában léteznek. Az ilyen és ehhez hasonló műhelyeket messziről kerüld el! Ha szerencséd van, az előleg kifizetése után elvégzik a megrendelt munkát, rosszabb esetben soha többé nem találkozol az illetővel. Garanciális problémák érvényesítése  gyakorlatilag esélytelen lesz, hisz az ilyen munkák mögött nincs számla, és a kedves ügyfél nem fogja feljelenteni saját magát is a „maszekkal” együtt.

Végszó

Remélem ezzel a kis cikkel rá tudtam világítani néhány alapvető dologra, ezáltal segíteni tudok neked a megfelelő döntést meghozni. Nézz jól utána a kiszemelt cégnek, és vedd észre az intő jeleket! Felmerülő kérdéseidre szívesen válaszolok e-mailben, kérlek keress bizalommal!

[/et_pb_text][/et_pb_column][/et_pb_row][/et_pb_section]

BLOG KATEGÓRIÁK

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

elkészült munkáink