Fémdekor Kft. facebook

Ügyfeleink így értékelték a munkánkat

Soha nem gondoltam, hogy egy külön oldat fogok szentelni az értékeléseknek, de a sok pozitív visszajelzésnek így tudok helyet adni. Köszönöm ez úton is azoknak, akik írtak. Nagyon fontosak számomra ezek a visszajelzések, mivel ez számomra egy megerősítés, hogy ügyfeleink a munka végén is ténylegesen elégedettek.

Köszönjük szépen, nagyon meg vagyunk elégedve az elkészült kapuval! Ön büszke ügyvezető lehet, hogy ilyen sikeres munkákat tudnak leadni. Minden abszolút rendben volt, úgy a munka kivitelezése, mint a szállítási idő pontos betartása. Már előre örülünk a következő termékekre amiket tervbe vettünk.

Köszönettel: Garamszegi Hana és József

Korrekt, megbízható cég. Az árajánlattól kezdve a kivitelezésig minden a megbeszéltek szerint történt, időben pontosan. A munkát precízen végezték, hibát a munkájukban nem találtam. Áraik a hasonló cégekhez viszonyítva kedvezőbbek. Köszönöm.

A kivitelezés szép és igényes, a felszerelésben rugalmasak voltak, teljesen meg vagyok elégedve a munkával. Amit szeretnék még kiemelni: rendkívül gyorsan elküldték az előzetes ajánlatot, ami nagyban hozzájárult ahhoz, hogy Önöket választottam. Csak javasolni tudom a céget mindenkinek.

Üdvözlettel, Bodnár Gyula

Minden rendben volt, az üvegkorlát tényleg gyönyörű, nagyon jól mutat a helyén.
A szerelést végző szakemberek nagyon jó, minőségi munkát végeztek, és külön értékeltem, hogy eltakarították a szereléssel járó koszt, és szépen tisztán adták át az üveget is. Az átadás kicsit húzódott a többszöri időpont egyeztetés miatt, de ezt leszámítva összességében meg voltunk elégedve!

Köszönjük! üdv, Kurucz Erika

Köszönjük szépen, nagyon meg vagyunk elégedve az elkészült munkával! Ön büszke ügyvezető lehet, hogy ilyen alkalmazottak dolgoznak a cégénél, nagyon-nagyon aranyosak voltak a fiúk!

Köszönettel: Koncz Joli és Sebestyén Gábor

"Köszönöm a gyors és precíz munkát. Meg vagyok elégedve a munkájukkal."

Rutka Sándor

Korrekt munka, udvarias munkatársak. Figyelnek a feladatra, gondolkodnak, igyekeznek a legjobb megoldást választani. Személyre, helyszínre szabott kivitelezés, nem konfekciómunka, ami sehogy sem stimmelne. Remélem, sokáig fogjuk élvezni munkájuk eredményét -pláne, ha a második ajánlattal is valamikor elkészülnek :)

üdv Ligeti István

"Ritka korrekt hozzáállást tanúsítottak, és szép munkát végeztek. A tapasztaltak után csak Önöket fogom keresni. Köszönöm munkájukat!"

Kis Zoltán

"Már a munka kezdetén is elégedett voltam és úgy éreztem a legjobb helyen járok. Köszönöm a szakértelmüket!"

Siklós Károly

"Köszönöm a gyors és pontos munkát. A két srácon látszott, hogy értenek ahhoz, amit csinálnak."

Molnár Tibor

"Köszönöm a tisztességes, becsületes munkát, ajánlani fogom Önöket!"

Kis Péter

"Igaz kaptam némileg kedvezőbb ajánlatot, de a megbeszélésünk közben egyértelművé vált, hogy maguk az én embereim! Ilyen pozitív hozzáállást még nem tapasztaltam. "

Szabó András
vállalkozó

Kedves Túróczy Ákos! Köszönjük a gyors és pontos munkát. Elégedettek vagyunk, az elkészült korlát dísze lett a frissen felújított lakásunknak. Ajánlani fogjuk Önöket ismerőseinknek.

Üdvözlettel:
Zsuzsa és Péter
Budapest, XI. Kelenhegyi út

Az árajánlat és a helyszíni felmérés gyors és szakszerű volt. Az elvégzett munka minősége kiválló.

Sajnos az üveg leszállítása többszöri nekifutásta sikerült csak, ezért a munka befejezése 1 hónapot csúszott. Ez nem okozott bonyodalmakat a cégünknél, de a tény hogy nem kaptunk időben tájékoztatást a késésekről (ami miatt nekünk kellett telefonálgatni) árnyékot vet a teljesítményre.

Klotz Antal
Iscar Hungary Kft

Kedves Ákos,

Gyorsak, rugalmasak, megbízhatóak vagytok, minőségi, szép munkát végeztek, csak ajánlani tudlak majd Titeket. Köszönöm!

Üdv.,
Kiss Mónika

Nagyon szép lett a kovácsoltvas korlát, a bemutatott referencia munkáknak megfelelően nem csalódtunk az eredményben! Külön köszönjük a kisebb változtatás megértését, illetve a kollegák segítőkész együttműködését!

Erdősné L.Zs.

Tisztelt Turóczi Ákos Úr!

Nagyon örülök neki, hogy Önöket választottuk. Az elkészült korlát szép, dísze lett a lakásnak.

A munka ütemezése a megbeszéltek szerint történt. Lueff Sándor Úr vezetésével az itt dolgozók vigyáztak arra, hogy a rögzítéseknél véletlenül se történjen csempetörés, vagy fal károsodás. A takarások, a rend folyamatos fenntartása is bizalomkeltő volt. Érdekes volt számomra a modern argon védőgázas technológiájuk, bár hallottam, hogy még újabb dolgok is vannak már. Büszke lehet a munkatársaira!

Köszönettel:
Maróti László egy megrendelőjük

Szép és jó keritést kaptunk. Köszönjük. :)

Munkájuk minőségével kapcsolatban már a honlapon nézelődve sem volt kétségem. A felmérés is nagyon barátiasan zajlott, jól jöttek a segítő ötletek. A kész lépcsőkorlát pedig sokkal, de sokkal szebb lett, mint azt vártuk! Nagyon szépen köszönjük a gyors és szép munkát, az alkalmazottak részéről a kedvességet. Bizton mondhatom, még találkozunk! Hock család Kerepesről

Nagyon korrekt szolgáltatás, segítőkész, hasznos tanácsadással már a tervezés időpontjától. Köszönjük a precíz, minőségi, remek munkát a csapat összes tagjának! Kellemes Ünnepeket Kívánunk!

Az elkészült kerítéssel maximálisan elégedett vagyok, valamint a munkamorál és a vásárlókkal szemben tanúsított magatartás is példaértékű! Nyugodt szívvel ajánlom a céget a többi kedves érdeklődőnek is, ha egy pontos és megbízható céget keres!

Tisztelt Uram, ha egyetlen szóval lehet jellemezni a munkát akkor csak annyit mondanék hogy Profi. tényleg pontos, precíz megbízható volt a kivitelezés.

köszönettel Lehoczky Imre

Nagyon, precíz, tökéletesen kivitelezett, minőségi rozsdamentes korlátot kaptunk. Maga a korlát egy esztétikai élmény, megérte kivárni. A szakemberekről kizárólag jót tudunk mondani. Kedvességükön túl figyelmesek a környezetükre, tisztaságra, hogy minden roncsolásmentes legyen, mint mikor megérkeztek. Munkájuk nem elnagyolt, hanem tökéletes, a pontos munkavégzésnek, elégedettségünknek alárendeltek mindent. Csak ajánlani fogom környezetemnek. Az árát nekünk megérte, tudjuk mit kaptunk érte, helyesen döntöttük a Fémdekor Kft. mellett. Köszönjük mégegyszer!!!

Nagyon köszönjük, ismét gyors, tiszta munkát végeztek, a munkatársak nagyon korrektek voltak, a felmerült nehézségetgyorsan megoldották.

Konstruktív hozzáállás; hatékony, együttműködő kommunikáció; kifogásolhatatlan munkavégzés határidőre. Maximálisan elégedett vagyok.6

Takács László

Kedves Ákos!

Nagyon örülök, hogy sikerült Önökre találnom, már már kezdtem feladni, hogy a kerítés, amit megálmodtam, nem készül el soha. Kezdtem elveszíteni a bizalmam a vállalkozókba, akik mindent megígértek, de mintha meg sem hallották volna az igényemet, és saját elképzelésüket akarták rám erőltetni. Az Ön és kollegái munkához, ügyfélhez való hozzáállása alap kellene, hogy legyen minden vállalkozó számára, mert csak így lehet az ügyfelet megtartani, és elérni, hogy a vállalkozás jó hírét terjesszék. Mindent betartottak, amit megígértek és a kerítésem, olyan gyönyörű lett, amit megálmodtam. :-) Köszönöm a minőségi munkát és további sok sikert kívánok Önöknek!

Üdvözlettel: Krcsmarik Szilvia

Az elején nehézkesen indult a kapcsolatfelvétel,de a végeredmény úgy gondolom korrekt, tisztességes munka.Másokkal is próbálkoztam előtte,de úgy tűnik hogy sok a megbízhatatlan vállalkozó a piacon.
Minden az előzetes megegyezés szerint történt,többször is ha megígérték hogy visszahívnak akkor időben jelentkeztek. Ez nálam fontos szempont. Helyszíni szereléskor udvariasak, maguk után takarítanak.
Nem valószínű hogy a legolcsóbbak,de a munkájukkal meg voltam elégedve, ajánlom másoknak is.

A felméréstől az összeszerelésig igazi szakemberek, korrektek és megbízhatóak. Bárcsak ma Maggyarországon minden szakember így állna hozzá az elvégzendő munkához és az ügyfeleikhez!

További szakami sikereket kívánok nekik!
Benedek Attila

Szia Ákos!

Köszönöm a munkátokat!
Már sokat dolgoztunk együtt, most sem csalódtam a csapatban és a minőségi munkában!

Üdv.
Lovász Zoli

Király :)

A felhasznált anyagokkal, a korlát tervezésével és kivitelezésével teljesen elégedett vagyok. Szerintem jobban nem is sikerülhetett volna.

Tisztelt Turóczi Úr!

A tegnapi nap folyamán munkatársai elvégezték a megrendelt munkát. Köszönöm szépen a kiváló teljesítést, mindenben pontosan olyan lett, mint amire gondoltam! Munkatársairól csak annyit, hogy becsülje meg Őket, kiváló szakemberek, munkájuk és viselkedésük mindenben olyan példát mutattak, amit példa értékűnek kellene, hogy tekintsen ma Magyarországon mindenki, akik vállalkozásban, szolgáltatásban dolgoznak! A számla ellenértéken átutalásáról a jövő hét első felében gondoskodom, amennyiben itt az ünnepek alatt szeretne egy jót vacsorázni családjával, szeretteivel kérem látogassa meg hajónkat, éttermünket.

Tisztelettel: Zsiros László
fortunahajo.hu

Mindent időre, sőt, a határidő előtt elkészítettek, pontosan érkeztek, maximálisan meg voltam elégedve, kifogástalan munkát végeztek, és a két kivitelező szakember átlagon felüli maximális szolgálatkészséget tanúsított. Nagyon meg vagyok elégedve.

Köszönettel: Reszler Zsuzsa

Az internet segítségével találtam meg a Fém-Dekor kft termékeit. A fotók alapján először bizalmatlan voltam, hogy valóban olyan minőségű terméket kapok majd, ami a képeken szerepelt, vagy egy másolt fotó csupán, ami szépen mutat a honlapon. Az elvégzett munka után nyugodtan mondhatom, hogy magas színvonalú, esztétikus, hibátlan kivitelezés készült el a megadott határidőn belül. Külön szeretném megdicsérni a munkát végző kollégákat, akik minden apró kérésünket figyelembe vették a korlát építésekor. Szívesen ajánlom a társaságot a környéken és az interneten is.

Jungvirthné Bús Erzsébet
Tatai Városgazda Kft
ügyvezető

Tisztelt Turóczi úr!

A II. kerületben végzett munkájukat köszönjük. Meg voltunk elégedve mind a kivitelezés menetével mind a végeredménnyel. Szívesen ajánlom Önöket másoknak is.

Üdvözlettel: Kóbor Franciska
(Boneberger Horst tulajdonos nevében is)

Tisztelt FémDekor Csapata! Külön köszönettel tartozok minden kollégának aki számunkra megvalósította a 2011 évi Karácsony szép, biztonságos csodálatos hangulatát. Soron kívüli munkát vállalva előtérbe helyezve személyes igényemet és elvárásomat. Időszűke miatt kért SOS munkát maximális hozzáállással és szervezéssel sikerült egy héten belül számunkra elkészíteni és felszerelni egy gyönyörű beltéri korlátot. A Karácsony hangulatát és biztonságát fényesebbé emelte az Önök által végzett fantasztikus munka. Nyugodt lelkiismerettel tudom minden kedves megrendelőnek ajánlani a FémDekor Kft. kollektíváját a pontos, precíz, rugalmas és szép munka elvégzéséhez akár kültéri akár beltéri munkához.

Tiszteletem és köszönettel egy elégedett megrendelő a Cinke utcából.

Tisztelt Turóczi Ákos Úr!

Munkájukkal mind minőségi mind pedig szakmai szempontból rendkívül elégedettek vagyunk. Kollégáik a munka elvégzése során a legjobb, legszebb eredményre törekedtek. Maximálisan elégedettek vagyunk, csak ajánlani tudjuk Önöket.

Köszönjük!
Üdv.: Baloghék

Kalkulátorok
Hasznos
Kovácsolt termékeink
Rozsdamentes termékeink
Előtetőink
Fémipari munkák
További oldalaink
Fémdekor Kft. Facebook csatorna
Fémdekor YouTube csatorna

Koncz Joli és Sebestyén Gábor

Tisztelt Turóczi Ákos Úr!

Nagyon örülök neki, hogy Önöket választottuk. Az elkészült korlát szép, dísze lett a lakásnak. A munka ütemezése a megbeszéltek szerint történt. Lueff Sándor Úr vezetésével az itt dolgozók vigyáztak arra, hogy a rögzítéseknél véletlenül se történjen csempetörés, vagy fal károsodás. A takarások, a rend folyamatos fenntartása is bizalomkeltő volt. Érdekes volt számomra a modern argon védőgázas technológiájuk, bár hallottam, hogy még újabb dolgok is vannak már. Büszke lehet a munkatársaira !

Köszönettel:
Maróti László egy megrendelőjük

Rozsdamentes korlát és kovácsoltvas kerítés - FémDekor Kft. | ©2010-2017 Minden jog fenntartva